'Scholars, Media and the Middle East'

in Power Politics and Culture, Interviews with Edward W. Said, szerk. Gauri Viswanathan, Random House, 2002, New York

„In order to understand, in order to seek to understand movements in another civilization, we must try to understand it in its own terms, in relation to its own history, to its own traditions, and its own inspirations.” - Bernard Lewis

Can an Arab and a Jewish State Coexist?

Egy fontos kontextuális elemét világítja meg Said az interjú elején a palesztin (arab?) izraeli konfliktusnak. Sokszor hivatkozott érv a palesztin menekültek visszatérése ellen izraeli oldalról, hogy az arab országok politikai okokból tartják menekülttáborokban a palesztinoknak az integráció helyett, és hogy rosszabbul bánnak velük mint Izrael a saját területén maradtakkal. Said is megerősíti, hogy borzasztó helyzetben vannak a palesztin menekültek az arab országokban, ezt azonban nem az arab országok Izrael-ellenes politikájával magyarázza, hanem éppen az USA jóindulatát megtartandó, és félve a palesztin nemzeti mozgalomtól, melyek a helyi Amerika-barát diktátorok megkérdőjelezhetetlenségét veszélyeztetnék. A riporter a terrorról kérdezi Saidot, aki szerint a nyugati média tematizálja a terror mentén a konfliktust, illetve az izraeli propaganda, miközben a palesztin ellenállás nagy része nem terror, mind a cselekedeteket, mind az érintett emberek számát tekintve, megemlítve az izraeli és palesztin áldozatok közti számszerű aránytalanságot. Said két szuverén államot képzel el (esetleg hármat, de kívánatosabb a West Bank és a Gáza kapcsolódása, persze nem földrajzilag), elismeri Izrael államot, mint realitást, de nem fogadja el a az emberek tulajdonaitól és jogaitól való megfosztását. A helyzetet többször Algériához, Kenyához és Indiához hasonlítja egyértelműen kolonialista kontextusba helyezve Palesztína közelmúltját. Érdekes még, hogy a riporter arab zsidó vagy izraeli kérdésről, míg Said következetesen palesztinokról beszél.

Brigitte Berger: Multiculturalism and the Modern University

A szerző a multikulturalizmust, és feltehetően a hatvanas évek ellenkulturális mozgalmainak ideáit fenyegető veszélyként látja az amerikai egyetemekre nézvést, mint külső, nem akadémikus, politikai forrásból származó kritikákat, de nem áll meg itt. Az egyetemet sajátos Nyugati (így nagy betűvel) képződményként a francia forradalomtól a képviseleti demokrácián át a szabad piacig minden Nyugati civilizációs intézménnyel magyarázza, mely lehetővé tette a civilizációs előnyt minden más kultúrával szemben. Azok tehát, akiket multikulturalistának nevez, és legyünk őszinték, ez egy sablonos gyűjtőfogalom, melyet kevesen használnának ideológiai álláspontjuk behatárolására, egy-két cinikus megjegyzésből következtetve a marxista, feminista, relativista kritika felől támadókat értheti ezalatt, nem pusztán az egyetemeket, hanem „az amerikai élményt” és az egész Nyugati civilizációt fenyegetik. Mielőtt végképp a keleti ostobaság (soha nem ismerték a felsőoktatást) rezsimjébe hullna kultúránk, még megkérdezi, miért nem vagyunk elég bátrak, hogy feltegyük a kérdéseket, melyeket minden konzervatív nagypapa meg merne kérdezni, miért olvasnak a fiatalok egyre kevesebbet, és hallgatnak egyre kevésbé az autoritásokra, miközben csak a szex, az erőszak és az izgalom kell nekik. Nem vicc. Komoly. Ja, és Fukuyama nélkül nem lenne teljes a vízió, sőt Berger továbbmegy, nem a történelem, hanem az egyetemes emberi civilizáció végének vagyunk szemtanúi.

In: Our Country, our Culture 1994, Boston

Paul Connerton: Megemlékezési szertartások in Zentai Violetta: Politikai antropológia, Osiris, Budapest, 1997

elkezdtem, de aztán kimentem kajálni, és mikor visszajöttem, már más valamibe kezdtem. Sebaj, ez mindenképp kell a szakdogámhoz, szóval biztos elolvasom.

Ivan Krasztev: Legközelebb hol? Vagy legközelebb micsoda? In Tarka ellenállás Kézikönyv rebelliseknek és békéseknek Krasztev Péter és Jon Van Til

Krasztev a könyv által is emlegetett főként Kelet-Európában lezajlott „tarka” forradalmak jellemzően nyugat-európai (és amerikai) illetve aktivista percepcióiról ír, és hiábavaló ábrándozás és várakozás helyett (újabb forradalmak, vagy ezek eredményei), a megtörtént forradalmak hiteles elemzésére buzdít, melyeket a liberális elvek, piacgazdaság, szabadságjogok és a nyugati orientáció mellett, vagy inkább helyett a kiábrándult tömegek zsarnokságellenes reakciójaként lát. S mégha a fent említettek szerepeltek is a motivációk között, nem valósultak meg maradéktalanul. Olyan rendszerek ellen keltek fel az emberek, melyek nem totalitárius diktatúrák a kifejezés szoros értelmében, hanem demokráciának látszó önkényuralmi rendszerek, olyanok, ahol tartanak választásokat, ám a kormány fenntartja magának a jogot, hogy összeszámlálja a szavazatokat, és bejelentse az eredményt (ld. narancsos forradalom Ukrajnában), mások közt erre alapozza Krasztev azon állítását, hogy a 2000-es évek tarka forradalmai inkább a latin-amerikai forradalmakra hasonlítanak, s nem a mi térségünk 89-es eseményeire. Ennyiben hibás a logika, mert 89 előtt is tartottak választásokat, igaz több párt nem indult rajta, hogy mennyivel volt demokratikusabb a 2004-es ukrán választás, nyilván vita tárgya. Érdekes írás, de záróra volt, és inkább csak átlapoztam.

Michéle Barrett: Ideology, Politics, Hegemony: From Gramsci to Laclau and Mouffe in Slavoj Zizek: Mapping Ideology

Ezt épp csak elkezdtem.